2016. április 6., szerda

Jonathan Swift Gulliver utazásai című regényének cselekménye - 2.rész



3. Utazás Laputába, Balnibarbiba, Glubbdubdribbe, Luggnaggba és Japánba 


Gulliver néhány évig nem hajózik, de 1706-ban barátja, William Robinson unszolására tengerre száll a Jó szerencsét fedélzetén. A hajót kalóztámadás éri, és hősünket egy csónakban sorsára hagyják a tenger közepén.


Egyszer csak azt veszi észre, hogy valami eltakarja felette a napot. Egy repülő sziget az: Laputa. Felhúzzák a csónakból a szigetre. Megtudja, hogy a sziget talapzata egy nagy gyémánt, amit az uralkodó parancsára mozgatnak egy mágnes segítségével. Erről a fenti szigetről irányítják a „fentiek” a „lenti” világot, Balnibarbit. Ha Balnibarbi lakossága lázadozik vagy bármi olyat tesz, ami a laputaiaknak nem tetszik, elzárják előlük a napfényt vagy rájuk repülnek és kilapítják őket.


Gulliver  - ahogy eddigi utazásai színhelyeit -  részletesen bemutatja Laputát és lakóit. A laputaiak rajonganak a csillagászatért, a matematikáért és a zenéért, de a gyakorlati élet dolgaiban nem túl járatosak. Például: az urakat szolgák kísérik egy úgynevezett „lélektani légycsapóval”. Ez egy nagy hólyag, belül zörgő kavicsokkal, s a szolgák ezzel legyintik meg uraikat figyelmeztetve őket, ha valamit észre kell venniük, annyira álmatagon, elméleti kérdéseken töprengve járkálnak a világban.  A laputai férfiak azt sem veszik észre, hogy feleségeik a lenti, balnibarbi férfiakkal csalják őket.


Gulliver leereszkedik és megnézi a lenti világot, Balnibarbit is. A fővárost, Lagadót látogatja meg. Itt nagy a nyomor, de a lakosok nem azon fáradoznak, hogy ennek véget vessenek, hanem mindenféle kísérletet folytatnak a jobblét reményében. Gulliver elmegy a Felséges Lagadói Akadémiára, és itt láthatja, milyen kísérleteket is folytatnak a lagadói tudósok. Egyikük uborkából szeretné kivonni a napfényt, hogy azzal melegítsen, egy másik jéghamvasztás során szeretne puskaporhoz jutni. Van, aki ürülékből akar tápanyagot előállítani, van, aki a pókfonalat szeretné hasznosítani, van, aki a márvány puhításával próbálkozik, hogy tűpárnát készítsen belőle és van, aki szilárd levegő előállításával kísérletezik. Megpróbálnak felülről lefelé építkezni, disznókkal szántani (ételt rejtenek a földbe és a disznók feltúrják), csupasz birkát akarnak előállítani, és némelyik tudós úgy gondolja, hogy mindenre jó gyógymód, ha a rossz gázokat kiszippantják a testből, illetve levegőt pumpálnak az emberbe, így kiszorítják a beteg gázokat. 

A nyelvészet terén is vannak új ötletek. A beszéd fölösleges, elég, ha különböző tárgyakat hordoz magával az ember, és megmutatja, amiről „beszél”, igaz, nagyon sok tárgyat kell így cipelni. Ezt az ötletet a nők ellenzik legjobban, mert így nem tudnak rendesen csevegni egymással. 


Az Akadémia nem csak a gyakorlati élet, de a szellemi meg a politikai tudományok terén is előrukkol újításokkal. A matematikai tételek elsajátításának új módja, hogy ráírják azokat egy ostyára, ezt elfogyasztjuk, majd koplalunk, és már tudjuk is a tételt. 

A politikai nézeteltérésekre is van megoldás: 100-100 ellentétes nézeteket valló politikus fejét szét kell fűrészelni, majd összeragasztani. A magas állami tisztségek kiosztása pedig történjen lutrival.


Gulliver ezután Glubbdubdribbe megy, a boszorkánymesterekhez vagy más néven mágusokhoz. Itt megidézik a történelem nagyjait. Találkozik például Nagy Sándorral, Hannibállal, különböző tudósokkal és uralkodókkal. A római szenátussal megismerkedve arra a következtetésre jut, hogy tagjai héroszok, míg a modern képviselőház zsebtolvajok és útonállók gyülekezete. 


Luggnaggba is eljut, a struldbrugok, azaz a halhatatlanok közé. Fejükön vörös jel van, így születtek, ez jelzi halhatatlanságukat. Gulliver eddig azt gondolta, ezek az emberek nagyon boldogok, hiszen nem kell félniük a haláltól. Látja azonban, hogy kegyelemkenyéren, magányosan élnek, egyre vénebbek lesznek, ráadásul irigyek, kapzsik, önzők, egyáltalán nem boldogok. Az életük értelmetlen.
 

Végül – Japánt érintve – 1710 áprilisában hazatér Angliába.



4. Utazás a nyihahák országába


Szeptemberben hősünk már ismét úton van. Portsmouth-ból indul a Kaland kapitányaként. A hajón lázadás tör ki, és őt a legénység kiteszi egy ismeretlen helyen.


Itt ismeri meg a nyihahákat. A nyihahák tulajdonképpen okos lovak mindenféle jó tulajdonsággal. (Persze tudnak beszélni, és Gulliver egész gyorsan megtanulja ezt a nyelvet is.)


A nyihahák nyelvében nincs szó a hazugságra, a betegségre, erőszakra, kényszerre vagy csalásra, mert nem ismerik ezeket a dolgokat. Mértékletesen élnek, fontos az életükben az értelem meg a szeretet.  Puritán, szigorú nevelésben részesítik gyermekeiket. 


A rossz dolgokat csak onnan ismerik valamennyire, hogy közelükben laknak a jehuk, akik viszont pontosan az ellentéteik. Erőszakosak, ostobák, meztelenül rohangásznak. Az ő testük szinte teljesen olyan, mint az embereké. Mindenük a szerzés: fénylő köveket, ásványokat gyűjtenek.


A nyihahák istállóban tartják a jehukat, megvetik őket, de azért teherhordásra használják.


Gulliver hosszasan elbeszélget egy okos szürke lóval a hazájában élő arisztokrácia és az igazságszolgáltatás szörnyűségeiről. Egyre inkább megveti az embereket és társadalmukat, és úgy dönt, a nyihahák között szeretne élni ezután. A nyihahák parlamentje azonban nem engedélyezi ezt, így csónakot készít és elindul. Nem akar hazamenni, portugál hajósok viszik haza megkötözve, mert annyira tiltakozik az emberi társaság ellen, hogy őrültnek vélik.


A családja örül neki, de ő nem túl lelkes, hogy otthon lehet. Megundorodott az emberektől, sokkal szívesebben van az istállóban két ló közelében.


Az utószóban Gulliver még kifejti, hogy a történeteiben említett helyeket nem érdemes leigázni, mert nem eléggé gazdagok.


A cselekményleírás első részét ITT találod, Swiftről pedig ITT olvashatsz részletesebben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése