Az ókori görög színházról - DRÁMA- ÉS IRODALOMTÉTEL

• az ókori görögöknél a színházi játékok a dionüsziához kapcsolódtak (dionüszia: Dionüszosz, a bor, mámor, a testi nedvek istenének tiszteletére tartott több napig tartó ünnep elaphoboion – március-április – hónap 10 – étől; legfontosabb része a 3 napig tartó tragédiajátékok voltak, melyen khorégoszok, költők, színészek küzdöttek a győzelemért; Szophoklész pl. hússzor is nyert, és drámaírói sikereinek köszönhette, hogy a déloszi szövetség pénztárosa volt és egyéb fontos tisztségeket is ellátott - a tragédiaírói sikerek nagy megbecsülést, akár politikai karriert is hozhattak)
• a dionüsziáknak reprezentatív jellege is volt; tavasszal küldték Athén szövetségesei a szokásos ajándékokat àláthatták Athén nagyságát (ekkor az arra érdemes férfiakat megkoszorúzták, az elesettek nagykorúvá vált árvái harci felszerelést kaptak, az állami bevétel feleslegét kosarakba rakva (a talentumokat) az orkhesztrán mutatták be
• a dionüszia napjai szentek voltak, ekkor nem szabadott pénzt behajtani, bíráskodni, verekedni, az elítélteket szabadon bocsátották
• Kr. e. az V. században 4 ünnep volt Athénban Dionüszosz tiszteletére: falusi dionüszia (dec.-jan.), lénaia (jan.-feb.), antheszténia (feb.-márc.), városi dionüszia (márc.-ápr.); a legutóbbit Peiszisztratosz türannosz vezette be à nem vezethető vissza egy régi fejlődési folyamatra, a drámák témáinak nincs köze Dionüszoszhoz! (kivéve Euripidész Bakkhánsnőkjét)

Dionüszoszról

a bor, mármor, a nedvek istene (latin neve: Bacchus, Liber) Zeusz és Szemelé thébai királylány fia; hajón érkező betolakodó; a titánok elrabolják, különböző állatokká változik, hogy megmeneküljön előlük, végül mégis megeszik – kivéve a fejét, amit Rhea istennő megment, többi részét a titánok kihányják à miután „összerakják” az Olümposzra költözik; megtanítja az embereknek az örömujjongás és a fájdalom közötti feszültség végleteit; női kísérői: mainaszok (=maenadok, bakkhánsnők) – a vadonban tébolyultan őrjöngenek, széttépik az állatokat, akár saját gyermekeiket is

Az előadások megszervezése

• a szervezés a polisz dolga volt; a legfőbb arkhón, az arkhón eponümosz (legfelsőbb állami hivatalnok) felelt a szervezésért
• az arkhón a jelentkező tragédiaköltőkből kiválasztott hármat még előző nyáron (a nagy- dionüsziák előkészületei több hónapig folytak) és a rendelkezésükre bocsátotta a kórust; a mű betanításáért a költő felelt (nem volt külön rendező)
• a költségeket a khorégosz fedezte; a khorégosz szó eredetileg karvezetőt jelent (khoreuták = a kar tagjai), de később csak a gazdag athéni polgárokat nevezték így, akik az előadás költségeit biztosították; őket is az arkhón választotta ki; törvény rögzítette, hogy mikor kinek kell vállalnia, hogy khorégosz legyen, de voltak, akik önként, soron kívül jelentkeztek, ugyanis khorégosznak lenni nagy megtiszteltetés volt  (volt, aki teljes vagyonát a kórus költségeire áldozta); pl. Periklész is volt khorégosz

A versenybírákról

• a versenyek bíráinak választása: először az ötszázak tanácsa választott a 10 phüle (közigazgatási egység) mindegyikéből embereket, akiknek nevét viasszal lezárt urnákba tették, majd mind a 10 urnából húztak egyet
• a bírák kis táblákra írták a szavazatukat, amiket szintén urnába raktak; ezekből kisorsoltak ötöt (az urnában maradt 5 szavazat kiesett)
• szereplő/néző minden athéni polgár lehetett, nők nem szerepelhettek és valószínűleg nézőkként sem vettek részt (?), a rabszolgák gazdáikkal látogathatták az előadást; belépődíj volt az előadásokra; a dolgozó embereknek a színházlátogatás miatti keresetkiesést az állam ún. theorikonnal, azaz nézőpénzzel kompenzálta; ünneplő ruhát vettek fel az előadásra; kerületek szerint ültek a nézőtéren; előadás közben ettek-ittak, bekiabáltak, szabad véleménynyilvánítás volt

Az ünnep menete

• a hónap 8. napján: proagón (agón = verseny), melyen bemutatkoztak a versenyzők; Dionüszosz képe/szobra a ligetből a templomba „ment”
• nap áldozati felvonulás (pl. fafalloszokkal); délután: dithürambosz-kórusok versenye (dithürambosz = dicsőítő ének)
• nap komédiaverseny – 5 költő 1-1 műve - 5 komédia
• 3-5. nap tragédiaverseny – minden nap előadtak 3 összefüggő tragédiát (=trilógia) és 1 szatírjátékot (trilógia + szatírjáték = tetralógia)
• az előadások előtt malacvért locsoltak szét - megtisztulás
• 6. nap: a népgyűlés kiértékelte az ünnepet; Kr. e. 449-től volt színészagón is khorégoszoké, költőké mellet (a győztesek nevét kőbe vésték)

A színészekről

• csak férfiak szerepeltek – mentesültek a katonai szolgálat alól és ellenséges területen is védelmet élveztek (à diplomáciai feladatokat is bíztak rájuk)
• Kr. e. 600 körül Arion (egy énekes) rögzítette a kultikus ének formáját; táncokat adtak elő aulosz (pásztorsíp) kíséretével; szatírok, szilének léptek fel, dithüramboszokat adtak elő Dionüszosz tiszteletére
• Theszpisz (Kr. e. VI. század) – kordéjával járta a vidéket, táncokat, dithüramboszokat adtak elő (Jókai Mór: Theszpisz kordéja – a magyar színjátszás centenáriumára); Theszpisztől nem maradt fenn dráma; szembeállította a karvezetőt (= 1. színész) a karral à létrejött a párbeszéd
• Aiszkhülosz vezeti be a második színész fellépését
• Szophoklész a harmadikét (elvileg 3 színész végig tud játszani egy drémát)
• a színészek ruhája a khiton; a tragédiákban hosszabb, a komédiákban rövidebb ruhát viseltek, utóbbiban néha a hasukat is kitömték; a „női” szereplőkre köpenyt is adtak
• cipőjük a magasított talpú kothornosz a tragédiákban, a komédiában pedig szandálban vagy mezítláb játszottak
• maszkot viseltek szerepkörnek megfelelően (benne: tölcsér a jobb akusztikáért)
• a hellenizmustól: onkosz (paróka)
• kar (kórus) – a tragédiában 15, majd 12 fő, a komédiában 24

A színházépületről

• völgyekbe, a természettel harmóniában épült, kőből
• kör alakú tánctér, azaz orkhesztra; itt szerepelt a kórus, eleinte ennek közepén volt egy áldozati oltár, majd idővel ez elvesztette jelentőségét, eltűnt; az orkhesztra csiszolt márványlapjai a jó akusztikát segítették elő; a színpaddal szemben ült Dionüszosz papja
• az orkhesztrát ¾ részben vette körül a nézőtér, azaz theatron (az epidauroszi színház 14.000 férőhelyes volt); lépcsőzetes a nézőtér
• a színpad, a színészek játéktere a logeion (egy idő után az orkhesztra szintje fölé emelték)
• a szkéné (eredetileg sátrat jelent), eleinte fából, majd kőből épült, a színészek játéktere mögötti rész (itt öltözködtek, illetve Aiszkhülosz a homlokzatát háttérként használta); (a játéktér elnevezésére is használják); 3 kapu – a középsőn, a legnagyobbon jött be pl. a királyt játszó színész; a későbbiekben a szkéné tetején is játszottak (pl. az isteneket alakító színészek)
• enkükléma (vagy ekkükléma) kigördíthető emelvény; a nyílt színen nem történhetett gyilkosság, ezért a „holttestet” például az enküklémán tolták ki
• mechané – daruszerű repítő szerkezet (főleg az istenek szerepeltetésére) – innen ered a kifejezés az isteni beavatkozásra: deus ex machina, azaz isten a gépből
• bronteion – mennydörgésgép

Az ókori görög tragikus triász tagjai: Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész. 

Aiszkhülosz műveiben fontos szerepe van az isteneknek. Alakítják az emberek sorsát, gyakran meg is jelennek a művekben. Az ő nevéhez köthető az Oreszteia, az egyetlen fennmaradt trilógia (3 összefüggő tragédia). Jelentős drámája a Leláncolt Prométheusz, amely Prométheusz bűnhődéséről szól – Zeusz akaratával dacolva lehozta az embereknek a tüzet.

Szophoklész előkelő származású volt, orvos, több magas állami pozíciót is betöltött (pl. a déloszi szövetség pénztárosa volt) drámagyőzelmeinek köszönhetően. Legismertebb művei az Antigoné, az Oidipusz király és az Oidipusz Kolonoszban.

Euripidész gyakran váltott ki gúnyt és felháborodást az emberekből; nem nyert sokszor, egyes vélemények szerint azért, mert túl sokszor volt női hősnője darabjainak. Az istenek létezését nem kérdőjelezte meg, de tetteiket igen („gondolkozz és ítélj önállóan”). „Én olyannak ábrázolom az embereket, amilyennek lenniük kellene, Euripidész olyannak, amilyenek” –írta róla Szophoklész. Jelentős tragédiái: Médeia, Elektra, Hippolüthosz, Bakkhánsnők.

Az ókori görög komédiaszerzők közül Arisztophanészt, az „ókomédia atyját”, és Menandroszt, az „újkomédia atyját”, kell megemlíteni. Az utóbbitól alig maradtak fenn művek. Arisztophanésztől a Lüszisztraté, a Békák és a Felhők tartoznak az ismertebb művei közé.